Védőnő

Egészségügyi felhívás

Tisztelt Szülők!

 

A fejtetű gyakori az iskolai környezetben, ahol a gyerekek egymás közelében vannak. A fejtetű itt könnyedén átjut egyik fejről a másikra.
A haj melege kedvező terepet ad megbúvására és közben terjedésére.

A fejtetű közvetlen érintkezés útján terjed, leggyakrabban úgy, hogy játék közben a gyerekek feje egymáshoz ér.

 Közös használati tárgyakkal - pl. ruha, sapka, fésű, hajgumi, csat- átvihető egyik személyről a másikra.

 A gyermekektől a családtagok is megfertőződhetnek.
 

 

A fertőzöttség jelei

 

§          Serkék (a tetű tojásai, illetve annak üres héja) a hajban.

§          A fejtetűt nehéz észrevenni, mert amint mozgást észlel, elrejtőzik. A serkéket sokkal könnyebb megtalálni: fehér vagy szürkésfehér színűek, leginkább a korpára hasonlítanak. Nagyon nehéz kifésülni őket a hajból!

§          A gyermek folyton a fejét vakarja, főleg a füle mögött, a tarkóján és a nyakán. Az erős viszketés azt jelzi, hogy a fertőzés már nem új keletű. Fontos tudni azt is, hogy a fejtetű nem okoz mindenkinél viszketést. Ha valaki erősen vakaródzni kezd, főleg a nyakán és a füle mögött, gondoljunk rögtön a fejtetűre és ellenőrizzük is!

 

A haj ellenőrzése

 

 Legbiztosabb, ha a hajat hetente átfésüléssel ellenőrizzük. A kereséshez erős fényre (lehetőleg természetes fényre) van szükség. Az összes családtag haját át kell vizsgálni.Jó módszer a haj száraz kifésülése, de jobb, ha a kissé megnedvesített hajat fésüljük. Mindkét esetben sűrű fogú fésűt kell használni, ahol a fésű fogainak távolsága 0,2-0,3 mm ( gyógyszertárban külön is vásárolható tetűfésű)

1.        Osszuk a hajat négy részre. Finom fogazatú fésűvel fésüljük át a részeket.
A fésűt nyomjuk a fejbőrre, amennyire csak lehetséges, és lassan húzzuk végig a haj teljes hosszán.  Rázzuk le a fésűt egy zsebkendőre minden fésülés után, és ellenőrizzük, hogy van-e rajta fejtetű.

2.        Végezzük el a fentieket az egész fejen

 

Teendők fejtetű, serke előfordulása esetén

 

·          Ne essünk pánikba! Magyarázzuk el gyermekünknek, hogy szégyenkezni nem kell, a fejtetű nagyon gyakori, bárkit megfertőzhet!

·          Nagyon fontos, hogy amennyiben fejtetűt találunk, a tetű elleni kezelést a legrövidebb időn belül el kell kezdeni, ugyanis a terjedését csak így tudjuk megállítani.

·          Ellenőrizzük minden családtagunk haját, és a fertőzötteket egyszerre kezdjük el kezelni. Vásároljon fejtetű elleni szert valamelyik gyógyszertárban! (NIX – NITTYFOR – PEDEX – NEEMOXAN – PARASIDOSE - PARANIT)

·          Kezelje a szerrel egyszerre az összes fertőzött családtagot. Kövesse gondosan a használati útmutatót!

·          Cserélje le a az ágyneműt és ruházatot, és mossa ki azt 60°C-on.

·          Azokat a tárgyakat, amelyek nem moshatók, és a fertőzött személlyel érintkeztek, fertőtlenítse (hajkefe, fésű, karosszék, kalapok, játékok, stb…)Ami nem mosható, vagy nem ilyen magas hőmérsékleten, azt egy zacskóban néhány napra tegyük a mélyhűtőbe. , szőnyegeket, autóüléseket alaposan porszívózzuk ki, a porzsákot használat után dobjuk ki.

·          Értesítsen mindenkit, akivel a gyermeke az elmúlt két hétben közeli kapcsolatban volt!

·          A kezelést 2-3 alkalommal 8-10 nap különbséggel kell elvégezni, hogy biztosan hasson, és elpusztuljanak a tetvek.

·          A kezelés mellett nagyon fontos a haj vizsgálata, a serkék leszedése  és a tetvek kifésülése a hajellenőrzésnél leírt módon.

·          A gyermek „gyógyultnak” illetve fertőzőmentesnek, akkor tekinthető amennyiben már nincs serke a hajában!

Gyógyulás után érdemes megelőzésre RAUSCH fűzfakéreg sampont vagy NEEMOXAN –t (hajmosás után balzsamként, - nem kell kiöblíteni) használni.

 

      Forrás: www.paranit.hu                                                                     Vincze Anikó
                                                                                                               iskolavédőnő

Ebédbefizetés

Iskola kódja: 1209

Ebédlemondás:
Bodnár Katalin
(30) 737-0276

FIGYELEM! VÁLTOZÁS!

Teljes díjas 2023.09.01-től
3x-i étkezés 889 Ft/nap

2x-i étkezés 737 Ft/nap

1x-i étkezés 585 Ft/nap

Normatív (50%-os)
3 gyerek vagy több, tartós beteg
3x-i étkezés 444,50 Ft/nap

2x-i étkezés 368,50 Ft/nap

1x-i étkezés 292,50 Ft/nap

További részletek >>

Épületenergetikai fejlesztés

Hunyadi Alapítvány

Hunyadi Alapítvány


Adószámunk:

19010203-1-42
Számlaszámunk:

11714006-20249393

Kérjük, támogassák iskolánkat!

Köszönjük!


 

Go to top